News

A német himnusz speciális eset a történelemben: a Haydn dallamával, illetve Fallersleben szövegét őrző Das Lied der Deutschen 1922 óta szünet nélkül a németek nemzeti éneke, a három versszakos ...
Szombaton holtan találták meg a világ egyik legnagyobb föld alatti rézbányájában rekedt öt munkás egyikét Chilében, a ...
A Covid utáni digitalizációhoz rengeteg programozó kellett, most pedig ennek a korrekcióját láthatjuk az IT-piac lassulásával – jelezték lapunknak a területet jól ismerő szakértők.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a Magyar Posta az elmúlt években a saját fenntartású postahivatalainak felét ...
A turisták számának nagy mértékű csökkenéséről tett közzé számokat Las Vegas turisztikai szervezete – írja az MTI. A Las ...
A csapadék súlypontja napközben kelet felé tevődik, egyre inkább hazánk keleti kétharmadán, felén fordulhat elő zápor, ...
Mint arról korábban írtunk, Kerekes Ildikó, Jenő korábbi polgármestere tavaly októberben tűnt el, végül a rendőrség találta ...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentéseiben a pártok 2022-es és 2023-as gazdálkodását vizsgálta (a kampánypénzekre ...
Egy éve ilyenkor mindenkit a párizsi olimpia tartott lázban. A Facebook kommentszekcióiban a megnyitó után mindenki ...
Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza nyerte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája ...
Az Orbán család (konkrétan a miniszterelnök 85. életévében járó édesapja, Orbán Győző) tulajdonában álló hatvanpusztai birtok ...
Vántsa Botond szigetszentmiklósi fideszes képviselő az egyik Facebook-videójában kitakarás nélkül mutatta a helyi óvodásokat – számol be az RTL Híradó. Az eset a városi Napsugár Óvodában történt, a ...