News
Szombaton holtan találták meg a világ egyik legnagyobb föld alatti rézbányájában rekedt öt munkás egyikét Chilében, a ...
A turisták számának nagy mértékű csökkenéséről tett közzé számokat Las Vegas turisztikai szervezete – írja az MTI. A Las ...
Egy éve ilyenkor mindenkit a párizsi olimpia tartott lázban. A Facebook kommentszekcióiban a megnyitó után mindenki ...
A csapadék súlypontja napközben kelet felé tevődik, egyre inkább hazánk keleti kétharmadán, felén fordulhat elő zápor, ...
Mint arról korábban írtunk, Kerekes Ildikó, Jenő korábbi polgármestere tavaly októberben tűnt el, végül a rendőrség találta ...
A Covid utáni digitalizációhoz rengeteg programozó kellett, most pedig ennek a korrekcióját láthatjuk az IT-piac lassulásával – jelezték lapunknak a területet jól ismerő szakértők.
Az Orbán család (konkrétan a miniszterelnök 85. életévében járó édesapja, Orbán Győző) tulajdonában álló hatvanpusztai birtok ...
Még 4-6 év, és a közszolgáltatásokban nem lesz Magyarországnak lemaradása Nyugat-Európához képest, jelenleg azonban csak ...
Mártonfi Attila nyelvész segítségével próbáltuk megfejteni, a nyelv hanyatlása vagy fejlődése-e az anglicizmusok térnyerése, ...
A portál a Katasztrófavédelem tájékoztatására hivatkozva írja, hogy múlt szombaton négy méter mély árokba esett egy ...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentéseiben a pártok 2022-es és 2023-as gazdálkodását vizsgálta (a kampánypénzekre ...
Charles Leclerc nyert a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjét.
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results